Kicsi gyermek voltam, a faluban az utcát jártam. Élveztem a havat, ami sűrű pelyhekben hullott alá. A nyelvemet kiöltve vártam hogy egy-egy ráhulljon és elégedetten nyeltem le a nem túl sok vizet mely szétolvadva a számban maradt.
Emlékszem, olyan nagy hó volt, hogy már a lovas kocsik sem tudtak járni az úton. Kihalt volt az utca, csak a gyalogosoknak kiásott úton lehetett közlekedni, hol jobban, hol kevésbé. Hógolyókat gyúrtam és azzal próbáltam a kiválasztott célpontokat eltalálni, több-kevesebb sikerrel.
Arányait ha mindig meghagyod,
fel nem borul a játszott értelem,
de nyomban gyönge térdeire rogy,
ha többre tör és vágya féktelen,
ha távlatai túlontúl nagyok,