(aktualizált változat)
SZEREPLŐK:
Dénes
Mihály
alkoholista
Levente
Jolánka,
Dénes feleségének hangja
Misztikus
női hang
Kaszás
férfi
Szín:
(Park éjjel. Fák alatt, egyszerű padon ül. Háttérben és oldalt egy-egy templom dereng. Mögötte, zászlórúd. Fiatal, harmincas éveiben járó férfi a
padon ülve, előregörnyedten, térdén
állát alátámasztva tenyerével beszél. Egymaga van a színen.)
Dénes: De furcsán süvölt a
szél, hogy kerülök ide? Ekkora Holdat még soha nem láttam. Gonoszul világító
fényével kikészít, mégis látom őket!
Simogat a szél és a fülembe süvít, mint mikor
gyerekként búgócsigát pörgettem. Dagad a Hold… Ez már kóros neki! Nem? Nem is
fedi az ocsmányságot, amit már látni sem akarok. Nincs elég sötét, elég bódult
sem vagyok ahhoz, hogy feledjem, amit valójában nem is akarok. Fák közé jöttem,
és most azt látom, amit elvettek tőlem. Szétvilágítja a Hold!
Néha az ember azt hinné, fantáziazsugoruk van,
mert a digitális kijelzők helyett, zászlókra emlékeztető lepedőket használnak.
Be sem keretezik őket, hanem úgy húzzák fel, mint a régi zászlórudakra. Ma ezek
borítják be értelmes jelszavukkal a környéket. “ Le a kulturálatlan kultúrával,
kulturált kultúrát a népnek!”
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semmi. Ott egy lerakat – Hm! - Biztos, hogy jó helyre jöttem?
(Fejhez
kap és letörli a ráesett galambpiszkot.)
Galambröptű, nyáresti dinamit. Ezen a fán sem pacsirta szól…
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semmi. Ez egy hadizsákmány, szabadrablással. Nem akarom látni a
beszabályozókat, szétfeszítitek életem minden apró forgácsát! Mi maradt még?
Megettem ma is a négy deka párizsimat. Magamat legkevésbé sem siratom, de a
húgom megérdemelte, hogy tanulmányai elismeréseként dicséretnek csomagolt
gyalázatot kapjon? Nekem nem olyan fontos a kémia, mint neki, lapáttal
kavargatja a vegyi anyagokat egy ételgyárban, nagyjából úgy, mint egy
betanított munkás.
(Felnéz)
Még kövérebb az a nyavalyás Hold, és mégis
tetszik, pedig mindent megvilágít, amit nem szeretnék. Hiába dugta maga mögé
azokat, jól látok, túlságosan tisztán!
(Lenyúl a
földre és felemel egy fél literes flakont, ránéz, szinte szuggerálja)
Ha más nem, te legalább itt vagy velem
bátorítónak. Gyere, cuppantsak egyet a szádra! Egymás nélkül nem is bírnánk ma
éjjel, ugye? Na ugye?!
(Megkopogtatja
az oldalát.)
Jól bírod, most te vagy a legjobb barátom!
(Még egyet
húz az üvegből)
Mellényúltam az előbb, nem simogatlak tovább, ha
kell szerteszét taposlak. Kit érdekelsz te, palack, ami benned van, ő az én
éjjeli barátom! Minden homályban sejlik. Behunyom a szemem, de az az idióta
Hold úgy fénylik, hogy fehéren látom, az összes feketét.
Jucikát még csak ki bírnám, de apámat talán
hollók őriznek, valami fekete tömlöc mélyén, ezernyi keselyű reptével övezve…
Nem érdemelte! Csak azért, mert kimerte mondani, hogy leges-legfelül, nem
mindig az van, ami látszik. “Látják azokat a gyönyörű vadludakat a tengerkék
égen? Ők nagyobb urak mindnyájunknál!”
Emlékszem, gyáván álltam, mint egy óriás,
düllesztett szemű, szétrobbanásig felkövéredett hal… Jutalmul kinevezték
adócsalónak. De nem ám ilyen egyszerű mezeinek, aki fizet egy elviselhetőbb
bírságot! Á dehogy! Rádöbbentették, hogy egy korábbi megállapodás
értelmében minimálbére arra kötelezte,
hogy jövedelme felét a Nyúlfül hosszabbító egyletnek irányítsa át. Egy
sorozatgyilkost is emberségesebben fognak el tán. Ott előttük leteperték,
hátrafeszítették kezeit és négyen géppisztolyt szegeztek fejének. Ha megmozdult
volna, egész biztos hogy szegény arcmaszkos kommandósok önvédelemből
kénytelenek lettek volna végezni vele. Lehet, hogy jobb lett volna neki, mert
így sokkal hosszabb ideig fog tartani az egész. Többet kapott mint egy
minősített gyilkos, mert Money… (Pink Floyd bejászás). Csak ne lenne, ilyen
búzamező színűre mázolva a dagadt Hold fényétől minden. Sokkal könnyebben
menne.
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semmi. Mindenki alszik, legalább nyugodtan gondolkodom még egy kicsit. Végül
is, a gondolkodás szokása a legtiltottabb szabadság, remegnek a szó kiejtésétől
is.
Magukba, nyugágyaikon heverészve dőzsölnek,
parancsokat osztogatnak és lenyomnak…
Ha nem tudnám, hogy július van, megesküdnék rá,
hogy havazik, minden olyan színű.
Csak most látom, nem vagyok egyedül.
(Lenyúl a
pad mellé, kortyol egyet, kiegyenesedik, végigtörli a száját és folytatja komor
melankóliába.)
Vajon sorstárs? S kit tisztelhetek ebben a
fényes, lassan hajnal felé baktató, csupa fás árnyékvilágban? Még valaki
virraszt… Milyen érdekes, külön-külön virrasztunk. Ő nem tud rólam, de én tudok
róla.
Árnyékvilág, annyiszor hallottam. Ma éjjel meg
is látom, mindennek annyi árnyéka van. De nem is ez az árnyékvilág jelentése,
hanem az a mocsokkal fedett sötétség, amiről először azt hittem, a Hold mögött
van és elfedi, ezzel szemben bevilágítja!
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semmi. Szépen zenélnek a levelek. Szeretném megismerni sorstársamat, ilyenkor
csak kolléga lehet, hasonló gondolkodású. Kopogtassak az ablakon, vagy jobb ha
békén hagyom? Minek moralizálni, hogy aztán kitérítsem szándékából? Felállok
egy picit!
(Kiegyenesedik,
széttárja két oldalt karjait és rugózik,
karhúzássokkal.)
Nagyon kellemes az éjszakai levegő, sokkal
tisztább. Valami, valamit kiszűr belőle és nagyon egészséges a tüdőnek. Egy
légzés be, egy légzés ki. Ki be, ki be!
(Légző
gyakorlatot tart.)
Igaz is, nem biztos, hogy az én tüdőm egészségi
állapotának feljavítása a legfontosabb dolog ebben az agyon holdsütötte
éjszakában. Hajnalig már csak elleszek azokkal, amik vannak… Amúgy tényleg
kellemes!
(Beleszippant
az éjszakai levegőbe. Megdermed és ijedten előre mutat.)
Ezek a mocskok, akik a Hold mögül kukkolnak,
teli rakják a várost, falvakat, utak szélét, sőt, még a mezőket is
szabályzászlókkal, nehogy elfelejtsük, hogy nem a ringó búzatenger, sem a kúszó
felhők, vagy hömpölygő folyók, hanem ők az uraink.
Mennyire ostobák, talán egy pillanatig sem
gondolkodnak el azon, hogy előjegyzésben, mindannyian a négy szál deszkából
csinosított öröklakás várományosai.
(Feltekint
az égre, zsebre teszi a kezét, megdermed.)
Mennyi csillag, és sokkal több lenne, ha az a
dagadó reflektor nem virítaná mindet szét. Az ott a Nagy Göncöl! Lásuk csak,
már rég elfelejtettem, a szárától számítva merre is van a Kis Göncöl. Á, úgy
látom megtaláltam!
(Rámutat
egy pontra.)
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semmi. Mi a túró lebeg előttem, kísértet, vagy átmeneti barátom már túl sokat
segített és hallucinálok. Suhognak itt az árnyak, s arrébb valami sötét karó
magaslik.
(A
homlokához kap.)
Ilyen nincs, a maguk frivol exhibicionizmusával
ezek ide, a park közepébe is képesek voltak berondítani egy szabályzászlót,
tartórúddal. Még egy bicska sincs nálam, hogy kivágjam. Eszük van, vasból
csinálták...
(Leül a
padra, megint az eget nézi.)
A Hold már ötször akkora, mint lánykorában,
esteledéskor! Lehet, hogy megbetegedett?
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semmi. Jobbra valami idióta nyikorog, sajnos. Recseg az avar, meg kell
mondanom, nem vágytam társaságra...
“Aj ha ez az éjszaka, három teljes hétig
tartana!”
Nótázhatnékom lett, az a baj, hogy a botladozó
éppen erre jön, nótázni meg egyedül sem szeretek mostanában. Ez
előrehaladottabb állapotban van mit én! Úgy látom, azt hiszi, hogy a sétányon
átdobott deszka, palló egy patakon...
Mindjárt elesik… Vajon ki, és miért tette oda azt a deszkát?
(Feláll a
padról és járkál.)
Ej, ha dédnagyanyám nem az angol kisasszonyokhoz
járt volna egyetem előtt, anyám most nem egy vegyi ruhagyárba dolgozna. Én is
utálom a munkahelyemet, minden reggel gyötrődés bemenni. Amikor leseggfejeztem
a főnököt, egyenként mindenki gratulált, majdnem szobrot emeltek nekem.
(A
homlokához csap, patetikusan mondja.)
Másnap, úgymond saját érdekemben átrepítettek az
árufeltöltők közé. Ha nagyon ügyes vagyok, előbb-utóbb visszakerülök oda, ahonnan
elönkénteseztem… Bírom a munkát, nem alázatoskodom, nem is nyivákolok. Az
örömszerzés legyen mások dolga!
A közösségi munka magasztos felemelése gomolyog
előttem, csak az a baj, hogy mindég lepottyan, és sem a munka, sem a közösség
nem emelkedik sehová.
(Mormolja)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semmi. Reggeledik, vagy még nagyobbra dagadt ez a fojtó? Érzem, ahogyan
távcsövekkel kukkolnak a mögötte bujkáló beszabályozók és beállítják a fény
erejét, hogy még éjszaka se tudjak egy utolsót gondolkodni, és magasról le sem
füttyenteni őket.
(Feláll,
idegesen sétál minden irányban, gesztikulál és egyre hangosabban beszél.)
Jolánkám, Jolánkám, csak tudnám végre eldönteni,
hogy a világító mögött bujkáló, aszimmetrikusan felsorakozott tagoktól, vagy a
te hiányod miatt kapok holdszúrást, a holdfürdőzés eltúlzásától.
Tántorog a kolléga és nagyon közeledik. Ha jól
látom, már átbillegett a pallón. Mielőtt ideér, simulj az ajkamhoz kedves.
(Lenyúl,
felveszi az üveget és nagyot kortyol. A spirálisan közlekedő éjszakai részeg megérkezik.)
Mihály: Jóccakát kolléga úr!
Maga is elüldözött?
Dénes: Jóccakát, honnan
üldöztettem volna?
(He-hebegve
beszél végig.)
Mihály: Engem az asszony zavart
el, nem szereti, ha iszom. Három hete, minden éjjel, amikor már biztosan alszik
felkelek, veszem a pajtást, besüllyesztem a belsőzsebembe. Két-három órát
sétálok, elfogyasztom, aztán hazamegyek. Egy kevés egyenes redőzetű, megroppantó alvás után,
felébredek, és pár percig, míg az ajtón kívül kerülök, alig bírom eljátszani a
frissen kialudtat. De így nem veszekszik az asszony.
(Csuklik
egyet.)
Továbbá meg van győződve arról, hogy leszoktam a
legjobb barátomról!
(Előveszi
az üveget, nézegeti simogatja.)
Oda nem adnám semmiért, de jobb a békesség. Maga
is így van evvel?
Dénes: Hogy is mondjam, ez nem
igazán tartozik magára, futó ismertségünk második percében. Ha jól látom, én
vagyok az idősebb, szervusz komám, Dénes vagyok!
Mihály: Szervusz! Mihály a
nevem!
(Mutatkozik
be a tökrészeg.)
Szeretem a nevemet, tudod annyit hülyéskedünk
mikor nem dolgozom, mindenki Misinek szólít. Én meg, hogy jól horkoljak a
munkában, az összes csajt, aki túlsúlyos, Misinek nevezem. Azt hiszik, hogy
tetszenek nekem, és ők Mihály kedvencei, pedig csak azt akarom mondani, mi háj
van rajtatok!
Dénes: Hol dolgozik?
Mihály: Horkoló vagyok.
Dénes: Micsoda?
Mihály: A textilgyár
zajártalom felmérőjében, ahol én vagyok a zajforrás. Napi öt órán át horkoltatnak
egy hangszigetelt szobában, ebből bizonyítják a szövőlányoknak, hogy tévednek.
A teremben nincs túl nagy zaj, nem érheti őket károsodás. Megmutatják a
felméréseket és a kinti méréseiket is. Képzelje elhiszik! Munka után már
tényleg frissen megyek haza. Évek óta azon spekulálok, hogyan kellene az
asszonyt rászoktatni, de ő csak kávét hajlandó nyakalni. Innen a pénz, utálom
még a bűzét is! Azt hiszem, én vagyok az egyedüli kávé-antikoffeinista a
környéken. Mindig úgy könyvelem, mintha kétannyit vettem volna. Úgy teszek,
mintha az enyémet diszkréten leereszteném. Néha egy-egy mosatlan csészét
kinevezek saját enyémnek, így aztán sikerül összespórolni a piára valót.
Dénes: Mekkora mázlid van, hogy te kezeled a pénzt.
Mihály: Én is így látom, de
nehogy tippeket adj az asszonynak, mert meg van győződve arról, hogy leszoktam
a legjobb barátomról.
(Sípolva
nevet, Dénes is kényszeredetten elmosolyodik.)
Dénes: Na, Mihály barátom, mik
a további terveid?
Mihály: Mire gondolsz?
Dénes: Mondjuk, úgy a
következő öt percre, szeretnélek meghívni egy közös szenvedésre.
Mihály: Eleget szenvedek én
egyedül is, miért szenvednék veled?
Dénes: Tudod, az italozást
szenvedélynek nevezik...
Mihály: Húzd meg a flaskámat!
(Odanyújtja
a lapos üveget.)
Konyak van benne.
(Dénes is
átnyújtja a saját üvegét.)
Dénes: Az enyém egyalkalmi
kisüsti. Ne sajnáld! Most, hogy ilyen jól kibeszélgettük magunkat, van egy
ajánlatom, szeretsz játszani?
Mihály: Épp nincs kártya nálam,
sajnos. Szerintem nem látnánk a lapokba, akármilyen fényes ez a túlzásokba
esett Hold...
Dénes: Nem arra gondolok,
Misi, sokkal érdekesebbre!
Mihály: Parancsolj kérlek,
semmi jó elrontója nem vagyok.
Dénes: Mihályom, eltalálsz az
állomásig?
Mihály: Nem vennék rá mérget,
de ha nagy szükség van rá, oda szolmizálom magam.
Dénes: Figyelj, aki hamarabb
ér az állomásra, az less a másik vendége.
Mihály: Mi van, ha nem győzök?
Dénes: Akkor duettet iszunk!
Mihály: Jól értem, ha-ha
győzünk, ha nem, veszünk egy csomó piát és megisszuk?
Dénes: Igen, a győztes issza a
nagyobb adagot!
Mihály: Akkor szaporázok,
induljunk!
Dénes: Én egyetlen ide
sorsolódottam, nem olyan egyszerű ez. Ma csak úgy dőlnek belőlem, ezek az
intuitív, franc tudja milyen ötletek. Szereted az öttusát?
Mihály: Minden sportot szeretek,
az öttusa nem olyan érdekes, nagyon szétforgácsolják szerencsétlen versenyzőt,
de alapjában szimpatizálok a polihisztor sportot űzőkkel is.
Dénes: Mikor azt mondom,
három, kettő, egy, indulhatsz is! Ha előbb érsz oda, megvársz, világos? Én öt
perccel később indulok. El ne szaladj, amennyiben utolérlek és lekörözlek,
akkor biztosan vesztettél. Kész vagy?
(Mihály
lelkesen mondja.)
Mihály: Kész!
Dénes: Három, kettő, egy!
(Mihály
dülöngélve elindul amerről jött és eltűnik.)
(Dénes
leroskad a padra, s mint az elején, fejét tenyerébe támasztja.)
Dénes: Mögöttem a múlt,
mellettem a jelen, előttem a semmi. Idenőtt egy árú lerakat, én meg itt
szertelenkedem a hatalmas daganat alatt, ami az égről ordítja, hogy sok mocskot
nekem találták ki. Elrejtette előlem a foltos hátú, felgázolt
hajóskapitányokat, akik egy ladikot sem tudnának átirányítani egy patakon,
pedig azt hiszik, hogy még ott az égen is ők irányítanak.
Jól eldiskurálunk a Holddal. Egyszer szeretem,
egyszer nem… Most nagyon undok, pedig azt hittem az én pártomon áll, nem
ellenem. Remélem, jól gondoltam… Jó lenne megtudni.
A kolléga készül a mutatványra, nekem már megvan
a koreográfiám. Széttárom karjaimat és átölelem vele az egész nagy, csupasz
valóságot.
(Odalép
egy fához és szorosan átöleli.)
Keblemre utoljára, ebbe a hőségtől jégverem
éjszakába. Szép testvér, talán holnap már én is ásványi sókkal felszívott
zabálda leszek neked.
(Lefekszik
a földre és hempereg.)
Éjjel háromkor, a harmatot ilyen örömmel soha
nem kóstoltam. Milyen gyönyörűek vagytok, ti fűszálak, akár egy felsorakozott
kivégzőosztag. Kötelességtudóan, ellent nem mondva, teszitek dolgotokat, aztán
elszáradtok.
(Feltérdel,
és egy maroknyi fűcsomót kitép.)
Olyan éles a pengéd, hogy borotválkozni tudnék veled.
(Számolgatja
a füvet, aztán puszit dob nekik.)
Most már ideje lenne bekukkantani a kollégához,
azt hiszem kihegyesedik az orra a meglepetéstől. Nem várok tovább!
(Odalép a
védett raktárablak alá, lábujjhegyre áll, belekapaszkodik a rácsba és felhúzza
magát. Éppen megkopogtatná, de amint elengedi, lezuhan a földre. Az ablak
belülről nyílik befelé.)
Szakértő: Ki az? Valami tolvaj?
Áh, csak az aljas igazgatóm spiclije lehet! Vagy egy kóbor kutya? Láttam a
kétes ábrázatát a függönyön keresztül. Kutyák nem tesznek ilyet, ahhoz
alattomosabb, kétlábú kell! Hova párolgott el? Sötét van, de nem annyira. Egye
fene, ha jobb dolga nincs, mint hűségnyilatkozatához híven szolgálni a piszkot,
ám tegye. Jelentsen rólam, amit akar!
Olyan zöld a fejed a gyűlölettől, hogy most
rögtön használnád előkészített lapátodat, annyira kell neked az állásom.
Egyedül én vagyok itt valódi, nem csak kinevezett szakértő!
Az igazgató, fő-fő jéghegy ékességnek, nyolc
osztálya van. Olyan magabiztos a mögötte álló támogatók mindörökké karrierépítő
segítségében, hogy még egy mezei érettségit sem vásárolt magának. Ilyen
szürkeállomány-hiányában szenvedő, gerincprotézises hamutárcának, egy jó kis
fenyegetőzés árán ingyen is létrejött volna. De az ő gondolatai közé nem fér
egy mákszemnyi kétely sem, hogy hatalma örökre adódott.
Előző munkahelyéről, ahol ugyanekkora tanulmányi
háttérrel a pénzügyeket irányította a semmibe, főnöke alig tudta feljebb
buktatni, mielőtt a kondér mellől magát is ki nem túratta volna.
Mesélték, hogy előbb börtönbe szerette volna
juttatni, de mikor felhívták figyelmét, hogy ilyen értékes embert nem illik,
még gondolatban sem vádolgatni, taktikát váltott. Érezte, hogy mindent
megoldónak látszó ötletével kést rakott saját nyakára.
Amilyen sikamlós, hájas, mérges kígyó a főnököm,
még őz keríti börtönbe, ezért gyorsan javasolta, mint leges-legalkalmasabbat, a
könyvtárból lett lerakat igazgatói teendőinek elvégzésére, mondván, hogy
megérett már egy méltó munkahelyre… Mi más lehetne az, mint a környék
legnagyobb raktára!
Hallod spicli, tudom, hogy rám állított, és még
éjszaka is figyeltet. Jó hangosan mondom, köpj be, ha neked ez örömöt okoz!
Fütyülök rád, és mondd meg szeretett talpadnak, amit nyalsz, hogy nagy ívben le
se pittyentem. Néha fel is nézhetnél, mert a talp fölött ott van egy
közveszély, amely abban a pillanatban, ahogy számára értéktelené válsz, nem
kockacukrot dobál majd neked, hanem széttapos.
Spiclikém, hallottam ordibálásodat, hogy
tönkretedd a munkámat. Mostanáig direkte nem nyitottam ablakot, mert ez a
majom, egyetlen perceben sem hagy nyugton. Ha tudnád, hány hasonszőrűt
juttatott már rács mögé. Egyesek ki is jöttek, hogy még otthon haljanak meg, a
többiekből börtönfalpenész és salétrom lett. Hát erre számíts, spiclikém!
Milyen jó szó ez a spiclikém! Pici spicli és kém
is egyben…
(Dénes nem
bírja tovább a hallgatást, feltápászkodik, nyögdécsel a falat kaparva. A benti
fény, árnyékát hosszan elnyújtva a fák közé veti.)
Dénes: Nyugodjon meg, nem
spicli vagyok, sem pici, sem nagy,
benti-kém!
(Szakértő
szívéhez kap, hátra tántorodik és levegőért kapkod.)
Szakértő: Sok gonoszságot
kinéztem, az úgynevezett menedzseremből, de azt, hogy itt ölet meg nem
gondoltam…
(Megvakarja
a fejét.)
Dehogynem, igazából bármit eltudok képzelni
róla.
(Kézfejét
rakta az ablak párkányára, és már már rimánkodóan nézett felfelé Dénes, hogy
ideje lenne hinni neki.)
Dénes: Figyeljen, nem vagyok a
maga igazgatócskájának az embere!
Szakértő: Jó kiképzést kapott,
vagy mégsem spicli!
Dénes: Rühelem ezt az ordenáré,
mindenkit egy kalap alá vevő beszabályozást! Hetek óta, éjszakánként, a
matracomon ülök törökülésben, himbálódzom és azon gondolkodom, a jelképeiket, vagy a őket utálom? Bocsánatot
kérek, utálni nagyon csúnya dolog, ezt megtaníttatták velem, nem utálok senkit.
Én vallásos ember vagyok, azt is elvették tőlem.
Szakértő: A vallást nem lehet
elvenni!
Dénes: Ott legbelül megmaradt,
de ha beszélni próbálok róla, akkor a kedves igazgatód az én főnökeimhez képest
pancser amatőr.
Szakértő: Mit dolgozol?
Dénes: Pakolok.
Szakértő: Tessék?
Dénes: Jól érteted, egy
plázában cipelem a frissen kapott árut.
Szakértő: Azért ne add a nagyot,
ezt még én is tudom, de mi a szakmád?
Dénes: Elárusító! Oké, neked
megmondom, vegyészmérnök. Jutalomból most pakolóvá léptettek elő.
Levente: Tehát nem vagyok
egyedül, elég meggyőzően mondtad, amit mondasz, vagy nagyon jól hazudsz.
Dénes: Nem hazudok! Mi a
fészkes fenét csinálsz itt egy szál egyedül éjnek évadján? Nem félsz ott benn?
Szakértő: A kövek, és a cement nem
harapnak, illetve nem lőnek, tőlük nincs félnivalóm. Ez a dinnye - inkább tök
-, hogy meg ne sértsem a dinnyéket, az utolsó-utáni percben szólt, hogy leltárt
kell csinálni a könyvvizsgálóknak, és ki ha nem én! Mert ugye, én vagyok itt az
igazi, a valóságos kompetens.
Dénes: Már mondtad, hogy
szakértő vagy.
Levente: Kompetens!
(Dobbantott
a szakértő.)
Dénes: Már te is elkezdesz
nagyzolni, mint ezek a piros körmű sakkfigurák?
Levente: Bocs, tényleg szakértő
vagyok… Tetszik, ahogyan nevezed őket! Azt hiszik, hogy mert mi állunk elől - a
gyalogok -, tényleg küzdünk minden hülyeségük nevében, hogy ne őket vadásszák
le elsőnek!
Annyi sütnivalójuk nincs, hogy bár legtöbb
halott mindig a gyalogok között van, de a legértékesebbek a tisztek. Egyetlen
leütött tiszt, többet ér öt gyalognál, mindenkinek az ő leütésük a cél!
Jól elkalandoztam, szóval sehogy sem állok evvel
a leltározással. Még a negyede sincs kész, nem tudom, hogyan csinálom meg reggelig,
de muszáj lesz, mert nyelek.
Már rádiót sem hallgathatok, sérti a fülét.
Tudod, reggelente, amilyen ürülék - ha nem bántalak meg ilyen csúnya szóval -,
egy lemezről végighallgattatja velünk a beszabályozási indulót. Kötelesek
vagyunk vigyázzba állni. Legtöbben krákogunk, de ezt is rossz néven veszi. Ha
nem elég uborkafejű, majomtrutyihoz hasonlóan bámulunk ki a fejünkből,
egyszerűen levon a fizetésünkből.
Muszáj megcsinálni ezt a nyamvadt leltárat,
különben kiállít, mint a rossz bíró, akit jó pénzért bármire fel lehet bérelni
és egy nagyobb levegővételért is piros
lapot mutat.
Dénes: Nehéz az életed
szakikám. Tudod, hogy itt kint csupa lila festék a fal?
Levente: Nem nagyon járok ezen az
oldalon, de sejtettem…
Dénes: Azért csúsztam meg. Nem
akartalak megijeszteni, nagyon tetszett ahogy édesdeden szép szavakkal
szapultad főnöködet, de féltem, hogy megijedsz.
Levente: Meg is ijedtem, szinte
szívrohamot kaptam!
Dénes: Jól van, de ne feledd,
elkezdted a becsületemet paradicsomszósszá passzírozni. Dénes vagyok!
Levente!
(Nyújtotta
ki rácsok között a kezét a szakértő.)
Levente: Megkértelek,
csendesebben vigadj… Ezt a baromságot meg kell csinálnom reggelig, különben
bajba kerül mindenki!
Dénes: Ki az a mindenki?
Levente: A családom, meg én is,
tudod…
Dénes: Üdv neked öreg, tedd a
dolgodat, nekem is van mire felkészülnöm. Látod a szabályzászlótartót?
Levente: Bár ne látnám, ide is
rakatott egy ocsmányságot.
Dénes: A főnököd tetette oda?
Levente: Ki más?
Dénes: Nézd meg reggel, milyen
szép lobogó lesz rajta!
Levente: Nem vagyok mazochista!
Dénes: Azért, a kedvemért tedd
meg. Léteznek még az égész falat beborító könyvespolcok valahol?
Levente: Francokat, ez a
szépséghibás sörkukac tett róla, hogy minden, de minden, ami igazi értréknek
számít, biztosan a fold alá kerüljön. Megyek dolgozni, benyomom az ablakot, bár
megfulladok a hőségtől… Ne rajcsúrozz, igyál nyugodtan, csendesen, ahogyan a
normális piások teszik!
Dénes: Itt, az éjszaka kellős
közepén semmi mást nem látsz bennem, mint egy megvetendő piást?
Levente: Várj, megnézlek.
Csapzott, hosszú hajaddal egy pulikutyához tudnálak hasonlítani.
Dénes: Amúgy te miben vagy
szakértő?
Levente: Egyrészt építészmérnök
vagyok, másrészt közgazdász, harmadrészt lakberendező, negyedrészt kötéltáncos.
Ez utóbbi tudomány nagyon sokat segített már nekem. Látod milyen lett ez az
épületet? Gondolom korábbról is ismerted.
Dénes: Igen, egy könyvtárként
működő palota volt itt. Ha jól emlékszem Barbavicki úr örökölte valahonnan.
Levente: Úgy van! Az utolsó
pillanatig nem bocsátott el senkit, de annyi adóssága gyűlt fel az
érdektelenségtől, hogy ha meg akarta tartani tizennyolc négyzetméteres
garzonlakását és megszabadulni a pénzkövetelőktől, az első vevőnek oda kellett
adnia áron alul.
Dénes: Mondd, miért kürtős
kalács dizájnra tervezted az épületet?
Levente: Dehogy én csináltam! A
hülye patron!
Dénes: A főnököd?
Levente: Nem, a tulajdonos, aki a
gasztronómiában nem tud távolabb gondolkodni a kürtős kalácsnál. Tehát
agyszűkülete van, érzelmi pangása és jó étvágya, ez utóbbi legalább meglátszik
rajta. Csak neked megsúgom, bár senki nem vette észre, de itt mindent
elbontottak. Hiába, ezek ebben legalábbis profik... Megalkották ezt a nagy
darab, ronda közröhejt a maga két emeletével.
Dénes: Akartam is kérdezni,
hogy lehet ez a környék legnagyobb építőanyag lerakata? Nagyon csekély a
belterülete. Jártam bent annak idején, tudom hogy rengeteg terem van, de
mégis...
Levente: Az alagsort meghagyták,
de elmondom a nagy titkot. Nem tudom mitől nyíltam így meg, még a
családtagjaimnak sem mesélném el ennyire részletesen. Van harminc föld alatti
szint, amelyek sokkal terjedelmesebbek és ezekben bizony gyárak működnek,
amelyek ontják az építőanyagot. Tehát nem szükséges valóságosan tárolni, elég
ha leszólnak az adott alsó szintre, máris jön a kész anyag.
Dénes: Annyira gyorsan mégsem
mehet...
Levente: Dehogyisnem, pajtás.
Mondd, te tudtad azt, ha egy köbméter fát triplomicigicilinnel fölvegyítesz,
abból nyolcvan tonna tégla képződik?
Dénes: Elképesztő, erre a
reakcióra nem is gondoltam, és igaz, tehát ezért fogy az erdő…
Levente: Ezért is, meg másért is.
Amíg egy szál fa marad a Földön irtják ahogy bírják, aztán majd azt is
kivágják. Mondom tovább. Van egy szint, ahol rókaprémből és kolinodimunid
keverékéből cementet gyártunk. Egyetlen róka három deciliter vegyszer adalékkal
nyolcszáz tonnát eredményez.
Dénes: Döbbenetes! Ezeket a
lehetőségeket soha nem gondoltam végig...
Levente: A betont, három csepp
ritunundiummal darált fácánból csináljuk.
Dénes: Várjunk, gondoljuk
végig, itt valami nem stimmel! Akárhonnan nézem, a folyamatba beépült egy
kellemetlenségi tényező. Hat év, negyvenhat nap múlva a beton visszaalakul
fácánná. Szólni kellene a szerencsétleneknek, mert rengeteg ház össze fog
dőlni.
Levente: Ezt nem tudtam, de
szólni sem tudok, majd ráfogják egy természeti katasztrófára.
Dénes: Még két apróság. Ne nézd
le azokat, akik a konyhaművészetekben járatlanok! Én a zsíros kenyér
készítésnél abbahagytam a tanulmányokat, másrészt voltak sejtéseim, sőt tudom,
hogy a műanyag világában élünk. Ezért például bele sem gondolok, miből készül a
bab, vagy a gumi, amit ma megettem párizsi formájában. Micsoda marhaság,
naponta azt eszem! Az összes többi hasonlóképpen készül, ha belegondolnék,
talán nem is tudnám levezetni e reakciókat. Erről jut eszembe, ez a te drága
főnököd, hogy meri megengedni mindezt magának?
Levente: A beszabályozók, ahogy
te mondod, én inkább kiszabályozóknak nevezném őket, tényleg valahol ott
kuksolnak a Hold mögött. Nagy sorfalat álltak mögé. Mindannyian azt hiszik - ő
is -, hogy mindörökre hatalmon maradnak. Gondolod, engem nem zavar a rengeteg
kiplakátozott marhaság? "Le a kulturálatlan kultúrával!" A kijelentés
önmagában hülyeség! A könyvet, színházat, kifüstölték a "Sonkahegyek",
“Falábak” és egyéb kulturálisnak csúfolt tévéműsorok.... Ez a lüke - most a
tulajról beszélek -, életében két könyvet olvasott ugyanattól a szerzőtől,
Orwell 1984-ét és az Állatfarmot. Ezért a legalsó szint fölött kettővel van egy
égető. Az a kényszerképzete, hogy összegyűjti a világ összes példányát minden
nyelvből és elégeti azokat,
meg Orwell összes művét, hogy a neve és írásai
is tűnjenek a nagy fekete semmibe. Sőt egy hacker csoportot is ráállított, amit
ő anti-hackernek nevez, a dolguk az interneten közzétett, olvasható és
hallgatható változatok törölése úgy, hogy soha többé ne lehessen őket
visszatenni.
Dénes: Most mit mondjak? Kicsit elképedtem,
nagyon már nem tudok... Most már tényleg megyek szenvedni!
(Dénes
lankadtan megy vissza padjához, órájára tekint és felsóhajt, majd leül.)
Dénes: Gyere öreg itt az idő,
hogy egy kicsit még kokettáljunk.
(Felemeli
az üveget, megint sóhajt, kihúzza a dugót, meghúzza.)
Aljas igázgatók mindég voltak. Nem hiszem, hogy
egyetlen napig is tisztességes viszonyok uralták volna a környéket a huszadik
században.
Zsarnokok hemzsegtek erre egymás után, az egész
olyan volt, mint egy váltófutás, ahol az egyik gazember, a másiknak adta a
stafétabotot.
Jobb esetben cipőt cseréltek, és startszámot,
rosszabban arra sem méltatták a nagyérdeműt. Simán beültek, az elképzeléseik
szerint nekik jogosan járó placc, kellős közepére. Ha egy fél nappal korábban
még többé kevésbé tisztességesek voltak, ezt a rossz szokást, mérhetetlenül
rövid idő alatt elvetették.
(Dobhártya
sértő kornyikálás hallatszik.)
Dénes: Úr Isten, ez az én
drága Mihályom! Ha még egyszer erre keveredik, nem állok jót magamért.
(Mihály
betántorog a képbe. Dénes megmerevedik.)
Mihály: Szia, Dénes! Nem
jöttél, kénytelen voltam egyedül elfogyasztani, ugye nem haragszol?
(Megkopogtatja
Dénest, aki nem reagál.)
Hát te öregem, még rajtam is túlteszel. Nyitott
szemmel is merev részegen alszol...
(Megvakarja
fejét, dadog és dülöngél.)
Él ez a pasas egyáltalán?
(Odatartja
fülét Dénes orra alá.)
Furcsa szokás nyitott szemmel aludni, de én
békés ember vagyok, és főként nagyon
szeretem a velem együtt gondolkodókat.
Dénes jó barát, megyek alszom egy órát, aztán kezdhetek a melóba
horkolni.
Szomjas vagyok, ez a pacák úgyis alszik, meg a
barátom is, nem hiszem, hogy bánja...
(Lenyúl
Dénes mellé, felemeli az üvegét.)
Jó érzésre neveltek, hagyok neki is, éppen csak
megnyalintom.
(Kortyint
az üvegből, bedugja és leteszi.)
Na viszlát Dénes, még találkozunk, már tudom,
hogy itt a törzshelyed.
(Kitántorog
a képből. Dénes nagyot sóhajt, ingujjával végigtörli homlokát.)
Dénes: Ettől megszabadultam.
(Felnéz az
égre)
Egek Ura, ez a Hold legalább akkora, mint egy
falu, és udvara is van! Értem már, mi az a holdudvar, mikor összekacsintva,
átvitt értelemben használják.
Ott kushad mögöttük a banda, szabályozzák még
azt a szerencsétlen égi vándort is, az udvar pedig nyalakodik. Jolánkám,
Jolánkám, miért hagytál itt engem?
(Sóhajt)
Szétszakadt a szívem, amikor szegény Árpikát
letépted rólam és kirángattad a lakásból, hiába kiabálta: Apu, apu! Te csak
mondtad a magadét, hogy ilyen csökönyös disznóval, aki éjjel nappal mást se
csinál, csak jajgatja hiányzó bátorságát, nem maradsz.
(Ekkor
éles női hang sikít be a képbe, a Hold mögül.)
Női hang: Te pipogya gyávaság, a
futóhomok szilárdabb elveken áll mint te. Bazaltként álló, dölyfös harcosnak
képzeled magad, akár a nyuszi, akinek a farkához egy zsinegen kötött répát
lógatnak az orra elé. Nézi jó távolról és musz-muszozik hozzá, de megharapni,
nem tudja. Elveket, szavakkal védeni tudsz. Azokat minden és mindenki elé
helyezed, hát ég veled! Pá-pá édes!
Dénes: Megörültem, vagy
Jolánka tényleg ott lebzsel a Hold mögött? Beállt a bandába? Buliznak, vagy
csak hallucinálok?
Jolánka: Soha sem értettem,
miért éppen hozzád mentem felségül! Ha még ennyi idő után sem tudod, hogy
rendes nő vagyok, és most éppen itthon alszom az ágyunkban egyedül, akkor ne is
számíts a bocsánatomra.
Dénes: Jolánkám drágám, erről
még beszélünk!
(Nagyot
sóhajt, lehorgassza fejét.)
Szerelmetes egyetlenem, azt hiszem mégsem... A
gyereknek mond meg, hogy a papa szeme fénye volt és az is maradt.
(Sikít a
női hang a Hold mögül.)
Jolánka: Megmondom, csak ne
zavard tovább az álmunkat!
(Dénes
lenyúl az üvegért.)
Dénes: De megfogyatkoztál
barátom, gyere ürítselek ki, legyél olyan, mit a főtér melletti utcák felújítás
alatt. Se ki, se be.
(Megissza
az összeset, és leteszi az üveget.)
Eljött a cselekvés pillanata. Ha ez az arany
Misike is spirálisan hazakocogott, akkor most jöhet az aratás, találkám van a
kaszással.
(Kivesz a
zsebéből egy vastag zsineget, akasztókötél formájú hurokkal a végén.)
Na gyere te dög, játszom még egy utolsót, nagyon
szerettem az indiánosdit. Most te vagy a lasszó! Az a baj, hogy engem fogsz,
szenvtelen, pofátlanul elkapni és köddé változtatni, mint a pohárba hagyott
néhány csöpp vizet, így nyár közepén. Hát búcsúzom tőletek...
(Mondja.)
Mögöttem a múlt, mellettem a jelen, előttem a
semi Az a szerencsétlen szakértő, abban az épületben legalább harcol. Jöhet a
kaszás!
(Ekkor
belibeg a képbe egy ember, kaszával a kezében, megáll és kezdi fenni.)
Dénes: Maga ott, ne siesse úgy
el, ráér! Még egy pár percet adjon!
Kaszás: Tessék, kérem?
Dénes: Ne bántson, csak egy
pár percet kérek!
Kaszás: Úgy látom, ez a tag
meghibbant, vagy nagyon berúgott, megyek a szomszéd parkban kezdem a
kaszálást...
(Legyintve
elhagyja a képet. Még hátraszól.)
Ide egy kicsit később jövök.
(Dénes
fújtat egy nagyot, verítékezik, megtörli homlokát. Nézegeti a kötelet, aztán a
néhány lépésre lévő rúdhoz megy.)
Dénes: Ha halni kell, értelme
legyen halálomnak! Vajon van értelmes halál??? Annyian dobták már életüket
magasztos eszmékért. Néhánynak a nevére is emlékszem. Ki tartja őket számon az
élők között?
(Megkopogtatja
a zászlórudat.)
Jó erős vas, azt hiszem, el sem tudják képzelni,
hogy valaki bántalmazni merje szeretett ügyüket.
(Odanyúl,
gépies mozdulattal leereszti a zászlót. Bal kézzel letépi.)
Dénes: Nézd, te vadító tartalmú
plakátzászló, nem veled van bajom, hanem azokkal, akik idetettek. Ha nem bánod,
most, egy kicsit mellőzni foglak, helyet cserélünk.
(Kezébe
fogja a plakátot, beszél hozzá, aztán ledobja a földre. A felvonó kötetéhez
rögzíti saját akasztókötelét és felhúzza. Kivesz egy drótot a zsebéből, a rúdhoz rögzíti a felhúzókötelet, hogy a
súlyt megtartsa. Elkezd keresgélni, talál egy rönköt, odaállítja. Rááll, nyakát
a hurokba dugja, vesz egy mély lélegzetet és sóhajt. Áll, mint a bokorban gyáván
lapító nyúl.)
Ugrani kellene... Itt az ideje... Nem gondoltam,
hogy ilyen nehéz. Nagyon félek! Hogy merek ilyet mondani, hiszen a gyávaság
taszít a legjobban!?
De hát elveim sem engedik ezt. Az öngyilkosság
kizárva, hiszen éppen az a gyávaság, szoktam volt lebeszélni másokat hasonló
akciókról.
Én döntöttem!
Már nem a szakadék szélén állok, hanem bőven be is lógok, akár egy
odanőtt fa legszélső ága. Három, kettő, egy azt hiszem ideje ugrani.
(Kedves
női hang hallatszik.)
Hang: Dénes, Dénes, ne tedd,
nem erre tanítottalak egy életen át!
Dénes: Ki vagy te? Isten nem
lehetsz?
Hang: Mondtam én ilyet?
Dénes: Bocsánat, vannak
sejtéseim kegyed kiléte felől, de én döntöttem!
(Keményebben,
de még mindég szelíden ismétli a női hang.)
Hang: Dénes, azt mondtam ne
tedd!
Dénes: Tiltakozni akarok,
valahogyan meg kell tennem! Nem szeretem ezt az egész, visító orangutánokból
álló, köpcös, tönkretevésre szakosított, elvakultan önző, gőgös brancsot
kiszolgáló bandát.
Hang: Akkor ne az életed
odadobásával, hanem valami maradandó fricskával tedd nekik emlékezetesebbé a
mai éjszakát.
Világéletedben meggondolatlan voltál, még egy
búcsúlevelet sem hagytál. Ki tudná holnap, miért is lógattad fel magad? Gyorsan
eltüntetnének, mint egy akkut lelki váltságba zuhant krapek halott testét. Két
nap múlva senki nem emlékezne rád!
Dénes: Akkor mit tegyek?
Hang: Nézz a földre, mit
látsz ott?
Dénes: Azt a szabályplakátot,
amit odadobtam.
Hang: Gondolkodj, Dénes, van
eszed, néha egészen ügyesen használod!
Dénes: Arra gondolsz, amire én?
(Bámul az
ég felé.)
Dénes: Azt hiszem, egy húron
pendülünk!
Hang: Szabadítsd ki magad a
hurokból, nem arra teremtettél, hogy kivirágoztasd ezt a, nem is akasztófát!
(Dénes
kiszabadítja magát a hurokból, lelép a rönkről, nagyot szippant az erősen
reggeledő levegőből.)
Dénes: Mégis egészséges ez a
tüdőnek!
(Lenyúl a
plakátért, belerakja az akasztóhurokba, jó erősen megszorítja. A drótot leveszi
a rúdról és felakassza a plakátot.)
Dénes: Na végre, örülök a
látványodnak, így olyan ari vagy, még mindég inkább te lógjál, mint én!
(Karba
tett kézzel hátradől és nevet, aztán vigyázzba áll és tiszteleg.)
Elementáris báj árad belőled, így
szeretlek! Ne lógasd az orrod, főleg nem
veled van bajom! Várj egy picit, szólok a barátomnak.
(Bekopogtat
az ablakon. Levente, a régész kinyitja az ablakot.)
Levente: Mi a gond, Dénes?
Dénes: Megkértelek valamire,
nem emlékszel?
Levente: De, a
leggusztustalanabb dolgot kérted, hogy bámuljam a plakátot!
Dénes: Légy olyan kedves, egy
másodpercre! Légy olyan kedves!
(Levente
odanéz, elhűl, kitör belőle a röhögés.)
Levente: Pajtás, ezért érdemes
volt átgürizni ezt az éjszakát!
Dénes: Jut eszembe, meg
csináltad a munkát?
Levente: Két másodperce fejeztem
be.
Dénes: Én még egy kicsit
bámészkodom.
(Hátat
fordított Leventének. Nézi a zászlót ,
tapsol. Levente kihajol, mondani szeretne valamit, de már nem tud.
Jobb
oldalról, rendőr járőr érkezik nagy csendbe. A járőrparancsnok
megkopogtatja Dénes vállát, az hátra
fordul, nyel egyet.)
Járőr: Maga csinálta ezt a
jelképpel?
Dénes: Tudja, biztos úr...
(És
megáll.)
Járőr: Azt kérdeztem, maga
tette ezt!?
Levente: Nagyon ronda éjszakám
volt, azt hittem ilyenkorra már halott leszek, az a helyzet biztos úr...
(A kísérő
odakiált.)
Kísérő: Főnök, jelentkeztek az
URH-n!
Járőrparancsnok: Kapcsolja!
(A
beosztott odanyújt egy URH adóvevőt.)
Járőrparancsnok: Itt Cinege 23-as,
Papundekli jelentkezz, vétel, vétel!
Parancsnokság: Cinege duguljon el!
(Bömböli
az URH adóvevő.)
Minden egységnek! Jöjjenek a parancsnokságra,
eligazítás lesz. Ismétlem, azonnal jöjjenek! Az összes szabályzászló
felakasztódott... Megfejthetetlen, mert összeesküvés ilyen szinten nem
lehetséges, hiszen még itt, a parancsnokságon is, és az egész városban, az
egész megyében, az egész országban, minden egyes szabály felakasztódott!
Járőrparancsnok: Papundekli, Papundekli
jelentkezz, kérek eligazítást!
Parancsnokság: Marha, azonnali hatállyal
jelenjenek meg a parancsnokságon!
(A
járőrparancsnok, Dénes felé fordul, megemeli sapkáját, biccent.)
Járőrparancsnok: Bocsánatot kérünk a
zavarásért, kis gikszer adódott a munkánkban. Talán, majd máskor, ha ráérünk és
nem zavarja...
(A
kísérőnek.)
Futólépés indulj!
(Elrohannak.
A szakértő megszólal.)
Levente: Te Dénes, most mit
csinálsz?
Dénes: Tudod Leventém, amíg
van látnivaló, először egy városnéző körutat ejtek meg, aztán megyek intézem az
családi ügyeimet.
Levente: Várj egy kicsit, nem
sokára érkezik a nagyfej, beteget jelentek, mennék én is, ha nem baj. Ilyen
szépet, úgyis nagyon rég nem láttam.
Dénes: Rendben, várok, de
csipkedd magad! Tudod az efféle csoda is olyan, mint a napfogyatkozás, nem tart
örökké. Aztán Jolánkámnak veszek egy csokor virágot, és rendet csinálok.
Figyeled, Levente, még most is látszik egy picit a Hold, pedig világos van...
Levente: Aha, de már normális
méretű, amilyennek lennie kell.
(Megcsörren
a telefonja, előveszi, beszél)
Levente: Igen, igen, ó de
sajnálom! Ő is? Jaj szegény! Ők is? Mind? Elképedek... Miről lenne szó? Igen,
és ezt írásban is elküldi? Ja, ja... Rendben, elvállalom. Viszontlátásra,
viszont hallásra!
Figyelj Dénes, kineveztek a kóceráj
igazgatójának. A tulaj, főnököm és az egész hátvéd csapat krónikus, pontosan öt
év alatt gyógyítható pánikrohamot kapott, vagy valami ahhoz hasonló, csak
köztük járványos kórt. Felkértek, vállaljam el az igazgatást, hamarosan küldik
a faxot, teljes körű felhatalmazást kapok. Legalábbis ezt ígérték, aztán majd
meglátjuk. Ebben az esetben lennél a munkatársam?
- Egy ilyen bűnszövetkezetben? Soha!
- Dénes, elmondanám a munkaköri elvárásaimat.
Meg kellene szüntetni az égetőt. Gondolom, te jó vegyészként el tudod intézni,
hogy a meleg lángból is hideg láng legyen.
- Hosszabb munkával kivitelezhető.
- Továbbá szeretném, ha nem vágnának ki több fát
ilyen marhaságokra. Meg kellene oldani, természetesen irreverzibilisen, a
kémiai folyamatok működésképtelenségét. Nagyon szeretném, ha a védett
állatokból sem lehetne többé építőanyagot készíteni.
- Megdumáltál, Levi, akarom mondani főnök úr.
Vállalom! Egyetlen kérés, valahogy oldjuk meg azt is, hogy a párizsit húsból
csinálják ezután.
- Talán ez lesz a nehezebb feladat, barátom...
- Na uccu neki! Fussunk akasztott zászlókat
kukkolni!
(URH
rádiók recsegő hangja hallatszik.)
Minden egység a központba, minden egység a
központba ismétlem!
Függöny
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.