2012. február 12., vasárnap

MIG23

"Ragyio Sztancia Poszatka" RSZP-nél voltam valamiért, a Kecskeméti repülőtéren. Talán csak azért, hogy az új MIG23-ast láthassam. Hajtómű próbát tartottak a kifutó közepén. A beton széléig mentem, és onnan néztem a lenyűgöző formájú repülőgépet.

2012. január 29., vasárnap

Legenda


         

Szent László pénzek
kavics kristályok
Duna mederben
ősi álmodások

2012. január 9., hétfő

Karácsonyi ajándék


Kicsi gyermek voltam, a faluban az utcát jártam. Élveztem a havat, ami sűrű pelyhekben hullott alá. A nyelvemet kiöltve vártam hogy egy-egy ráhulljon és elégedetten nyeltem le a nem túl sok vizet mely szétolvadva a számban maradt.
Emlékszem, olyan nagy hó volt, hogy már a lovas kocsik sem tudtak járni az úton. Kihalt volt az utca, csak a gyalogosoknak kiásott úton lehetett közlekedni, hol jobban, hol kevésbé. Hógolyókat gyúrtam és azzal próbáltam a kiválasztott célpontokat eltalálni, több-kevesebb sikerrel.

Kodrán Erzsébet: Egy szem búza

Gazdag fekete földből nőttem én,
Nagy búzaföldből egy szál búza.
Konok magyar fajtám génjeit hordozom,
S adom tovább évezredek óta.

Balla D. Károly:Játszott értelem

Arányait ha mindig meghagyod,
fel nem borul a játszott értelem,
de nyomban gyönge térdeire rogy,
ha többre tör és vágya féktelen,
ha távlatai túlontúl nagyok,

2012. január 8., vasárnap

Turcsány Péter: Magyar tájak – magyar szemmel (Új szonettek) - Balatonszárszó, Hargitafürdő


Balatonszárszó
                                                                                             – J. A. ismét búcsúzik –

Mi volt ez az utolsó ősz nekem?
Fájó ég és didergő tóvidék.
Sorsom torz fintor régi képeken,
miket én is csak szétszakítanék.

Halott barátaim helyett

Halott barátaim helyett
mondom néktek

Dudás Sándor: Angyalleső



Az angyalt lesem, akinek
szárnya van s el nem repül,
nevetős szemmel messze néz
költeményes szavak mögül.

Napló

Megannyi eszmélés emelkedés a haláltól
Valami földmélyi csönd  ködbölcső ápol

A nagy találkozás

" Az igazi szeretet ott kezdődik, ahol már nem vársz érte viszonzást...A barátságot arról ismerem fel, hogy nem csalatkozhat, az igazi szerelmet pedig arról, hogy nem sértődhet meg." / Exupéry: Citadella /

Egy este csodája...-talán igaz, talán...

" Mit mond a bimbó, ha nyílni készül, és a tavasz, amikor megszületik? Semmit! Az igazi boldogság néma, mint a harmatcsepp közepe, mint a titkos vágy, amelyet nem kiált el senki." /Fekete István/

Álmodtam egy világot...

" Ne dajkáld tovább semmivé lett álmaid. Keress új mesét." / Farkas István/
Mottó: " Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy betudjak lépni, van hitem a magas falak előtt..." /Edda/

2012. január 7., szombat

A trafikos

A faluban volt egy trafik. A templommal szemben, az Ady Endre út és a Rákóczi út sarkán. Édességeket, dohányárut, képeslapot és még ezernyi fontos apróságot lehetett kapni Annus néninél. Őt trafikos Annusnak hívtuk az 1960-as években.

2012. január 3., kedd

Terelgettem az éjszakát...

" Ugyanígy láttad azt is, hogyan fogant meg a szeretet, akárcsak a földben megkapaszkodó gyökerek, az egymásban váratlanul visszhangot keltő lelkekben..." Exupéry: Citadella

Torony

Szólít századok óta kettőskereszt Arany Csonka tornya
Nándorfehérvár Dugovicsé Drégely fala bátor Szondié
Dobó dönthetetlen bástyája Ady álmodó Barla diákja
Huszt csonkolatlan karéja Dévény Árpád álomomladéka
Őrségi harangláb erdélyi oltár turáni szárnyalás pogányzsoltár
Petőfi ágai griffmadarasok tört sors fölött irgalmasok
Kálvinista Róma temploma Kossuth címer nem saskorona
Ferenc kolostorán jeges ár szívmagasában Wesselényi áll
Elefántcsont-torony mit Babits csendből emelt Göncöl Eger Líceuma felett
Alba Regia királyi regálé Szt István palást iniciálé
Sopron tűzőre római romokon pannon örökség Európa hon
Esztergom Trianon dacos sziluettje Dunán átdől az istentelenekre
Márton-hegy a gyönyörű egész Tihany tükre Balaton tündériség
Buda Buzogány-tornya Szeged orgona dómja
Öskű hófehér kerek bóbitája
Templomok tornyok áldott koronája

Magyar ima-féle


Európa öreg tölgye
tépett lombja sebzett törzse
gyökereit férgek rágják
letördelték öt szép ágát

magas csúcsán sólyom fészkel
rontót ellenséget kémlel
Mária kérünk magyar sokak
vigyázd és óvd országodat

A bungi

Pénteki nap volt. Anyám nem volt túl józan de azért kijöttünk egymással. Apám megjelent az ajtóban. Kicsit korábban jött mint szokott, ezért meglepett bennünket. Apám kicsit járkált fel s alá mígnem anyámnak esett. Valamilyen adósságról beszélt, amit most, hogy jött hazafelé, kellett kiegyenlítsen. Nem sokáig tartott a vita mert éktelenül elkezdte ütni anyukámat. Én ijedtemben elszaladtam otthonról. A dugella medre megfelelő védelmet biztosított az áthatolhatatlan dzsungelével. Legkisebbik bátyám csavargott valahol, így ő kimaradt a „jóból”. Addig bóklásztam a dugellában, mígnem az agyigácsóban kötöttem ki.